a

– Mennyit szoktál jógázni? – kérdezik tőlem gyakran.

– Annyit, amennyit hagynak – szoktam válaszolni.

A viccet félretéve: a jóga azon kevés dolgok közé tartozik, amivel nagyon-nagyon szívesen töltöm az időmet. A tízéves tervemben az szerepel, hogy ez az idő egyre több lesz – türelmes vagyok, és tudom, addig hosszú még az út.

Több mint tizenöt éve jógázom. Úgy kezdtem én is, mint sokan mások: elkápráztatott a jógaászanák fizikai gyakorlása. Mindig is szerettem mozogni – még ifjú koromban a nappali tagozatos bölcsészkar mellett elvégeztem a TF-en egy aerobic edzői képzést is, és egyetemistaként már rendszeres óraadással, valamint személyi edzősködéssel egészítettem ki az ösztöndíjamat. Arra viszonylag hamar rájöttem, hogy az „ugrálásnál” jóval többet ad a mozgás, ezért az óráim felépítését folyamatosan formáltam, amíg végül kialakítottam egy sajátos óratípust, ahol a rendelkezésemre álló idő felét speciális zsírégető, ugyanakkor stresszoldó hatású gyakorlatokkal töltöttem ki. Imádtam csinálni, nagyon jó kis csapatom volt, és azt is élveztem, amikor rámbíztak egy senior csoportot – igazi kihívás volt számukra is kidolgozni a megfelelő tornát. Az élet aztán másfelé sodort, a rendszeres óraadást nem tudtam vállalni, így a mozgás csak a saját örömömre és stresszoldásomra maradt meg. Amikor tudtam, futni jártam a budai hegyekbe, mellette pedig rákaptam a jóga ma is divatos, dinamikusabb irányzataira. Éveken át jártam tehát vinyásza flow-zni, asthangázni, Bikram és hot jógára, továbbképzésekre, workshopokra, ilyen-olyan tanfolyamra. Ahogy mélyült a tudásom, úgy nőtt bennem a vágy is, hogy többet tudjak a jógáról – de sajnos elég nehezen találtam meg azt a forrást, amit hitelesnek éreztem. Maradt tehát az otthoni gyakorlás, a külföldi könyvek olvasása, és a randomszerűen elém eső tanfolyamokon való részvétel. Jöttek hiteles és nem túl meggyőző oktatók, de valahogy hiányzott a rendszer, a mélység, a tudás. Egy dologban biztos voltam: jógázni akarok, de én aztán soha nem leszek jógaoktató.

Aztán az egyik legjobb barátnőm felhívott egy nap, és elmesélte, hogy beiratkozott egy jógaiskolába. Rettenetesen irigyeltem, de még mindig úgy gondoltam, hogy én biztosan nem fogok ilyenre járni, mert nincs rá időm. A rákövetkező évben pedig már én újságoltam neki: igen, én is beiratkoztam ugyanabba az iskolába. Hogy miért tettem? A férjem beszélt rá, neki köszönhetem: azt mondta, látja, hogy mennyi örömet okoz nekem a jóga, úgyhogy igenis megengedhetem magamnak, hogy több időt töltsek vele. Hónapokon át ellenkeztem – ugyan már, egy induló kisvállalkozást vezetek, nem fér bele, hogy mással is foglalkozzam –, de ő addig-addig győzködött kitartóan, én pedig addig-addig dédelgettem ezt a tervet, mígnem 2018-ban rámondtam az igent: rendben, beiratkozom a veszprémi Magyar Jóga Akadémiára, de csakis egy évre, és csakis hobbi szinten járok majd oda, oktatni sosem fogok. Mondanom sem kell, innentől nem volt visszaút. Először is lenyűgözött, hogy az oktatóim egy része már túl van élete delén, és fantasztikusan jó szellemi és fizikai állapotban van. Azt láttam, hogy ez egy nagyon értelmes és élhető életpálya – a jóga útja harmonikus testi-lelki életvezetést, és majd nyugodt, méltóságteljes időskort kínál. Ahogy lassan feltárult előttem, hogy a jóga micsoda lehetőség a személyiség fejlesztésére, az egészség megőrzésére, az életminőség javítására, nem volt kérdés a számomra, hogy ezzel akarok foglalkozni. Az oktatóim a vizsgám után ezzel bocsátottak el: „tanítanod kell, mert rengeteg a tűz benned, és adnod kell belőle másoknak is.” Nekik köszönhetem, hogy a vizsgám után nem sokkal eljutottam Indiába, a lonavlai Kaivalyadham Yoga Institute-ba egy haladó tanárképzésre – életem egyik legszebb, legintenzívebb élménye volt, és az ott szerzett tudás még inkább motivál arra, hogy ne csak tanuljak, hanem tanítsak is most már. India egyik legelismertebb, állami jógaintézete ez, ahol tudományos kutatásokkal igazolják a jóga évezredes tudásának és technikáinak hatásait. Tanáraimnak köszönhetően eljutottam a mumbai, több mint száz éve működő The Yoga Institute-ba is, ahol volt alkamam belepillantani, milyen egy női vezetésű jógaintézet egy óriási megalopolisz közepén.

A Kaivalyadham Intézet egyik iskolájának homlokzatán ez a felirat díszeleg: Enter to learn, leave to serve. Azaz: Lépj be, hogy tanulj, és távozz, hogy szolgálj. Ebben a szellemben megyek hát tovább a jóga útján.